Az elemzők által várt 600 millió eurót jócskán meghaladó, 908 millió eurós első negyedéves nyereségről számolt be a Deutsche Bank, köszönhetően a befektetési banki üzletág jó év eleji üzleti környezetének. A kereskedés első 10 percében mintegy 6%-os árfolyamemelkedéssel reagáltak a társaság részvényei.
Fabrizio Campelli igazgatósági tag veszi át Christian Sewing bankvezér befektetési banki vezetői feladatait – írja a Deutsche Bank közlésére hivatkozva a Reuters.
Miután a felügyelettől is többszöri figyelmeztetést kapott, hogy túl sokat vállal, leadja a befektetési banki üzletág közvetlen vezetésének feladatait a Deutsche Bank vezérigazgatója, Christian Sewing.
A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank azzal számol, hogy a világ vezető jegybankjai nem változtatnak alapkamataikon az idén, továbbá nő az amerikai és a német kötvényhozam, illetve drágul az euró a dollárral szemben.
Több mint 400 ezer forintnyi pénzt kaphatnak egy összegben még márciusban az amerikaiak, amit gyakorlatilag arra költhetnek, amire akarnak. Persze sokan vannak olyanok, akiknek a túlélést jelenti az állami ingyenpénz, de ha a nagy átlagot nézzük, akkor a covid-válság alatti hónapokban brutális mértékben nőtt a lakossági megtakarítás, így az újabb stimulusra jogosultak nagy része kockázatosabb eszközökbe, például részvényekbe fektetheti az államtól kapott támogatást. Pedig a retail érdeklődés a tőzsde iránt már most is eufórikusnak mondható, ami általában lokális csúcsokat jelöl a raliban. Megvan annak a veszélye, hogy kevés tapasztalattal, de nagy önbizalommal rendelkező, tőkeáttételes pozíciókban pörgő, nagyobb esést még nem látott befektetők tömege állami pénzzel bedrogozva űzi-hajtja az irreális hozamokat.
Hat év után először nyereséges lett 2020-ban a Deutsche Bank, igaz, a 113 millió eurós éves profit nem számít nagynak. Az elemzőket elsősorban a befektetési banki divízió teljesítményével sikerült meglepni.
Nyomást gyakorolnak a felügyeletnél a Deutsche Bank vezérigazgatójára, hogy adja át a társaság befektetési banki divíziójának napi irányítását egy másik igazgatósági tagnak – tudta meg a Reuters.
Ismét problémák vannak a Deutsche Bank háza táján, legújabban a befektetési banki termékek félrevezető értékesítése miatt indult belső vizsgálat – írja a Financial Times.
A befektetők többsége szerint a bitcoin a legnagyobb lufi most a pénzügyi piacokon, rendkívül sokan gondolják úgy, hogy extrém szinteket ért el az árfolyam, de a technológiai részvények körül is vannak problémák és a Tesla is kipukkanhat. Nem minden drága azonban, a ciklikus részvények olcsónak tűnnek, és a gazdaság is javuló képet mutat, de jöhet egy kis infláció – derül ki a Deutsche Bank friss felméréséből, ahol több száz befektetési profi válaszolt különböző kérdésekre.
Nem köt üzletet a jövőben Donald Trumppal és cégeivel a Deutsche Bank a támogatói által a Capitolium ellen elkövetett támadás miatt – írta meg az amerikai The New York Times.
Közel 125 millió dollárt fizet a Deutsche Bank azért, hogy elkerülje a külföldi piacokon elkövetett vesztegetésért és a nemesfémek piacán folytatott manipulációért kilátásba helyezett amerikai ügyészségi eljárást.
A Deutsche Bank és a Commerzbank biztosította a Wirecard a két nagy indiai felvásárlásához szükséges pénzügyi forrásokat, melyek gyanús körülmények között köttettek – értesült a Financial Times. A Deutsche Bank egyik vezetőjét ideiglenesen felfüggesztették a munkavégzés alól, ugyanis hivatalos nyomozáés idult a Wirecradhoz kapcsolódó tranzakciókról.
Nem tűnik el a home office a koronavírus után sem: Európa-szerte 20-50%-os állandó home office arányt terveznek a nagybankok a járvány utánra, a Deutsche Bank a Bloomberg cikke szerint hetente 2 napos távmunkával kalkulál.
Az őszkezdet szokás szerint gyengébb tőzsdei teljesítményt hozott a nemzetközi tőzsdéken, az erősödő koronavírus félelmek, valamint az amerikai elnökválasztás finise miatti kockázatok kerültek előtérbe. A bizonytalanság pedig nem kedvez az árfolyamoknak, így ennek is köszönhetően október közepe óta inkább lefelé tartottak az árfolyamok. Hogy meddig tarthat még ez a kockázatkerülő hangulat, milyen részvényeket érdemes figyelőlistára venni a hazai, illetve az európai börzéken? Ebben segít a Portfolio Trader elemző, ötletelő élő online webináriuma.
Az amerikai elnökválasztás után véget vetne Donald Trumppal való „kapcsolatának” a Deutsche Bank, mert már belefáradt az üzleti kötelék miatti folyamatos kritikákba a bank – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
A piaci várakozásoknál jobb, 309 millió eurós adózás utáni nyereségről számolt be a Deutsche Bank a harmadik negyedévre. A nyereségesség helyreállítását célzó szerkezátalakítás még javában zajlik a banknál, de a menedzsment szerint a munka dandárjával idén év végéig végeznek.
Előrehaladott stádiumban lévő tárgyalásokat folytat a Deutsche Bank technológiai szolgáltatói ágának értékesítéséről a Tata Consultancy Services-szel – állítják a Bloomberg bennfentes forrásai.
A Deutsche Bank friss elemezése szerint az amerikai benchmark S&P 500 tőzsdeindex értéke jövő októberig csökkenhet a mostani szintekhez képest. Az elemzők emellett arról is beszámoltak, hogy milyen hatása lenne Bidennek, illetve Trumpnak a piacokra, valamint két olyan kockázati tényezőre is figyelmezettek, amelyekre a piacok nincsenek felkészülve.
Felemás képet mutatnak ma Európa börzéi, szektor szinten azonban rendkívül jól megy a pénzügyi intézményeknek. A Societe Generale és a Commerzbank is 4 százalék feletti növekedést produkált eddig, de kimondottan jól teljesít a Deutsche Bank is.